Zemplén növényvilága

A Zempléni-hegység átmeneti területet képez a Kárpátok és az Alföld, illetve a Dunántúl növényvilága között (Subcarpaticum). Több mint ezer virágos, s közel másfél ezer virágtalan növénye között számos érdekességet, ritkaságot is találunk. A hegység belső területeit összefüggő erdőségek borítják.

A Zemplén uralkodó erdőtípusai a gyertyános-tölgyesek, a bükk elegyes tölgyesek és a bükkösök. A déli kitettségű lejtőket kocsányos- és kocsánytalan tölgyek erdői fedik. A magasabb régiókban, elsősorban az északi oldalakon a bükk alkot erdőséget, de megtalálható a fehér törzsű nyír is. Az erdők között évszázadok folyamatos kaszálásával és legeltetésével fenntartott hegyi kaszálók és üde rétek húzódnak.

A vékonyabb termőrétegű területeken hárs-kőris-berkenye sziklaerdők élnek, míg a meredekebb, kitettebb részek fátlan társulásait sziklagyepek alkotják. Sajnos a hegység több pontján is viszonylag nagy területeket foglalnak el a telepített, tájidegen fenyvesek.

A dús vegetáció alapja a Kárpátokat előlegező hűvös, csapadékos éghajlat, a vízjárta völgyaljakban több helyen is találkozhatunk zsombékos láprétekkel (pl. a Mogyoróstetőn), égerláp foltokkal, szépséges nyíres-bükkös elegyerdőkkel, tőzegmohalápokkal (a legszebbek a Kemence-patak völgyében húzódnak). A kárpáti növényvilág hírnökeként megjelenő vörös áfonya és fekete áfonya, ernyős körtike és a rózsaszín virágú csarab érdemel említést.

A középkori irtásrétek rendkívül értékes lágyszárú flóráját a több mint tíz kosborfaj, a réti kardvirág és a szibériai nőszirom fémjelzi. A nagy kiterjedésű erdőkben több körtikefaj, bogláros szellőrózsa, és ikrás fogasír virít. A nedvesebb részeken gyakran összefüggő párnát alkotnak a ritka korpafűfajok.

A szűk völgyek, szurdokerdő-társulások és mocsárrétek lakója a ritka struccpáfrány (legszebb állományai a Kemence-patak völgyében találhatók), a gyapjúsás, a mocsári nöszőfű, a tőzegmohás lápokban tőzegpáfrány él. A sor ellenkező oldalát, a száraz sziklagyepeket a hegyi kőtörőfű, a magyar kőhúr jellemzi, a sziklákon sziklai ternye virít.

hacklink satın al 向日葵 bursa escort bayan bursa escort antalya escort antalya bayan escort antalya escort bayan escort antalya kavbet kavbet giriş holiganbet holiganbet giriş betsmove betsmove giriş jojobet jojobet giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet güncel giriş holiganbet padişahbet matbet Deneme Bonusu deneme bonusu veren siteler deneme bonusu grandpashabet Jojobet Giriş Casibom Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Casibom Casibom Giriş Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler Marsbahis Marsbahis Giriş Milanbahis Milanbahis Giriş Grandpashabet Grandpashabet Giriş Casibom Casibom Giriş Milanbahis Milanbahis Giriş Casibom Casibom Casibom Giriş Marsbahis Marsbahis Marsbahis Giriş Fixbet Fixbet Fixbet Giriş Deneme Bonusu Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler Marsbahis Marsbahis Giriş Jojobet Jojobet Jojobet Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Casibom Casibom Giriş jojobet Deneme Bonusu Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler Marsbahis Marsbahis Giriş Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler Casibom Casibom Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Jojobet Jojobet Giriş Fixbet Fixbet Giriş Deneme Bonusu Güvenilir Bahis Siteleri Milanbahis Milanbahis Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Yatırımsız Bonus Veren Siteler Milanbahis Milanbahis Giriş Casibom Casibom Casibom Giriş Jojobet Marsbahis Jojobet Giriş Marsbahis Giriş Milanbahis Milanbahis Giriş Grandpashabet Grandpashabet Grandpashabet Giriş Milanbahis Milanbahis Giriş Deneme Bonusu Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler Milanbahis Milanbahis Giriş Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casibom holiganbet jojobet jojobet jojobet grandpashabet grandpashabet jojobet jojobet Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler Milanbahis Milanbahis Giriş Grandpashabet Grandpashabet Giriş Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler Grandpashabet Grandpashabet Giriş Jojobet Jojobet Giriş Deneme Bonusu Deneme Bonusu Deneme Bonusu 2026 Deneme Bonusu Deneme Bonusu Güncel Deneme Bonusu Fixbet Fixbet Fixbet Giriş Casibom Grandpashabet Casibom Grandpashabet Casibom Giriş Grandpashabet Giriş Jojobet Jojobet Jojobet Giriş Marsbahis Marsbahis Marsbahis Giriş Jojobet Jojobet Giriş Deneme Bonusu Deneme Bonusu Yatırımsız Bonus Veren Siteler Milanbahis Milanbahis Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Grandpashabet Grandpashabet Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Grandpashabet Grandpashabet Giriş Deneme Bonusu Deneme Bonusu 2026 Casibom Casibom Giriş Fixbet Fixbet Giriş jojobet jojobet holiganbet Fixbet Fixbet Giriş Fixbet Fixbet Giriş Fixbet Fixbet Giriş Deneme Bonusu Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler Milanbahis Milanbahis Giriş Milanbahis Milanbahis Giriş Milanbahis Milanbahis Giriş Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler Milanbahis Milanbahis Giriş Milanbahis jojobet jojobet giriş jojobet jojobet giriş jojobet jojobet giriş