Zemplén földtörténete

A hegység aljzata

A hegység északkeleti részén, Felsőregmec és Vilyvitány térségében bukkannak felszínre az ország legidősebb (feltételezések szerint 900 millió évnél idősebb) metamorf kőzetei. Ezeket alapvetően gneisz és csillámpala kőzetek alkotják. Ugyanezen a területen fiatalabb, karbon-perm időszaki homokkő, konglomerátum és agyagpala is található. A perm-triász vörös homokkőből, aleuritból álló rétegek, valamint a triász időszak sötétszürke mészköve a magyar oldalon csak mélyfúrásokból ismert. A Zemplén (Tokaji)-hegység vonulata egy észak-déli csapásvonalú vulkanotektonikus árkot követ. Ebben a nagyméretű süllyedékben helyezkedik el a fent említett kőzetekből álló aljzat kb. 2000-3000 m-es mélységben.

A miocén vulkáni tevékenység

A Zemplén (Tokaji)-hegység hazai vulkáni eredetű hegységeink közül a legváltozatosabb anyagú. A miocén vulkáni tevékenység első terméke egy riolittufához hasonlatos kőzet, a riodácit ignimbrit. A kezdeti kitörés nagy robbanásának megfelelően elég gyakoriak az alaphegység elfogadott kőzetei, a gneisz, csillámpala, homokkő, és mészkő darabok. A vulkáni anyag később egyre "tisztább", és riolitos lett. A vulkáni tevékenység az akkori miocén tengerben zajlott, melyet az üledékekben és a törmelékes kőzetekben található ősmaradványok bizonyítanak. (Sárospatak, Megyer-hegy, Kovácsvágás)

Ezt követően, a szarmata korszakban nagy felszíni kiterjedésű, riolitos összetételű törmelékszórás következett be, melynek terméke a riolittufa, mely legnagyobb mennyiségben a hegység déli részén, Bodrogszegi és Abaújszántó környékén található, de Pálháza és Telkibánya környékén is jól ismert. A tengervízbe hullott, riolitos összetételű kőzetekben a tengervíz hatására olyan kémiai átalakulások indultak el, melyek azokban zeolitásványok létrejöttét eredményezték (Bodrogkeresztúr, Rátka, Újhuta, Mád). A riolittufa másik változatát a szárazulaton felhalmozódott kőzetek alkotják. Ilyen laza, szárazföldre hullot tufaanyag temetett el egy szubtrópusi erdőséget Füzérkomlós-Füzérkajata térségében. Ebben az elszenesedett és kovásodott, több dm-es átmérőjű, álló helyzetű, még a gyökérzetüket is őrző fatörzsmaradványok őrzik az egykori erdőségek nyomát.

A hegység déli és középső (Erdőbénye és Telkibánya között) részének felépítésében az alsó szarmata kori andezites-dácitos kőzeteknek volt nagy szerepe. Az alsó szarmata andezites-dácitos működésének mintegy folytatásaként, a felső szarmatában is nagytömegű intermedier vulkanit került a felszínre. Ezek együttesen ma a hegység legfontosabb felszínformálói. A legfiatalabb andezitek legtöbbször a csúcsokon találhatók meg, és jellegzetesen lemezes elválásúak (Gönc, Gergely-hegy, Pengőkő). A hegység változatos vulkáni kőzeteinek sorát már a pannóniai korszakban képződött, és csak csak Sárospatak környéki (Bodrog-közben) mélyített fúrásokban megjelenő bazalt képviseli. Ezt a bazaltot a zempléni(Tokaji)-hegységi vulkánosság zárótagjának tekintjük.

A földtani képződmények eloszlását egyrészt felhalmozódási rendjük, a vulkáni utóműködési jelenségek, másrészt a tektonikai, illetve az eróziós viszonyok határozták meg. A felsorolt tényezők közül a jelenlegi felszín kialakulásában a legnagyobb szerepet az erózió játssza. A mintegy 10 millió éve tartó lepusztulás a kőzetek szilárdsági viszonyainak megfelelően tarolta le a vidéket, és hozta létre a hegység mai morfológiai arculatát.

Cookie-kat használunk

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk a legjobb felhasználói élmény nyújtása érdekében. Ön maga döntheti el, hogy engedélyezi-e használatukat vagy sem. Ha szeretne többet megtudni adatvédelmi szabályainkról és a sütik használatáról, kattintson a 'Több információ' feliratra.

hacklink satın al vdcasino vdcasino GiftCardmall roketbet setrabet betcio restbet betpas giftcardmall balance www.giftcardmall.com mygift giftcardmall/mygift balance betcio pokerklas betpas mumu模拟器 betplay 雷电模拟器 向日葵 maksibet marsbahis buca escort izmir buca escort holiganbet güncel holiganbet holiganbet güncel giriş holiganbet giriş imajbet imajbet imajbet giriş marsbahis holiganbet holiganbet giriş padişahbet padişahbet giriş mygift.giftcardmall.com betcio betcio giriş artemisbet artemisbet giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Casibom Giriş Casibom Giriş Casibom Casibom Casibom Giriş Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş milanobet buca escort izmir buca escort Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Giriş Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Giriş Egebet Egebet Giriş Egebet Egebet Giriş Egebet Egebet Egebet Giriş Egebet Egebet Giriş Egebet Egebet Giriş Egebet Egebet Giriş Egebet Egebet Giriş Egebet Giriş Egebet Egebet Giriş Egebet Egebet Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Jojobet Jojobet Jojobet Giriş Jojobet Giriş Jojobet Jojobet Jojobet Giriş Jojobet Giriş Jojobet Jojobet Giriş Jojobet Jojobet Giriş Jojobet Jojobet Giriş Jojobet Jojobet Giriş Salvobet Salvobet Giriş Salvobet Salvobet Giriş Jojobet Jojobet Giriş Jojobet Jojobet Giriş Jojobet Jojobet Jojobet Giriş Jojobet Giriş Jojobet Jojobet Jojobet Giriş Jojobet Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş holiganbet holiganbet giriş lunabet lunabet giriş nakitbahis nakitbahis giriş pashagaming pashagaming giriş romabet romabet giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş milanobet milanobet milanobet Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Perabet Perabet Giriş Perabet Perabet Giriş Perabet Perabet Giriş Perabet Perabet Giriş Betturkey Betturkey Betturkey Giriş Betturkey Giriş Betturkey Betturkey Giriş Betturkey Betturkey Giriş Kıbrıs escort Kıbrıs Escort Bayan Kıbrıs güvenilir escort Girne escort bayan Lefkoşa escort bayan jojobet jojobet giriş jojobet jojobet giriş jojobet jojobet giriş jojobet jojobet giriş Salvobet Salvobet Giriş Salvobet Salvobet Giriş Salvobet Salvobet Salvobet Giriş Salvobet Giriş Salvobet Salvobet Giriş Salvobet Salvobet Giriş jojobet jojobet giriş jojobet jojobet giriş jojobet jojobet jojobet giriş jojobet giriş Salvobet Salvobet Giriş Salvobet Salvobet Giriş Grandpashabet Grandpashabet Giriş Grandpashabet Grandpashabet Giriş Grandpashabet Grandpashabet Giriş Grandpashabet Grandpashabet Giriş Tipobet Tipobet Giriş Tipobet Tipobet Giriş Tipobet Tipobet Giriş Tipobet Tipobet Giriş cratosroyalbet cratosroyalbet cratosroyalbet Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Giriş cratosroyalbet cratosroyalbet cratosroyalbet alobet alobet giriş alobet alobet giriş betcio betcio giriş betcio betcio giriş pashagaming pashagaming giriş jasminbet jasminbet giriş kingroyal giriş matbet matbet giriş betsmove betsmove giriş pashagaming pashagaming giriş matbet matbet giriş Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Giriş Egebet Egebet Giriş Egebet Egebet Giriş Egebet Egebet Giriş Egebet Egebet Giriş Egebet Egebet Giriş Egebet Egebet Giriş Hızlıcasino Hızlıcasino Giriş Hızlıcasino Hızlıcasino Giriş Hizlicasino Hizlicasino Giriş Hizlicasino Hizlicasino Giriş Hızlıcasino Hızlıcasino Giriş Hızlıcasino Hızlıcasino Giriş Elitcasino Elitcasino Giriş Elitcasino Elitcasino Giriş Hızlıcasino Hızlıcasino Giriş Hızlıcasino Hızlıcasino Giriş Elitcasino Elitcasino Giriş Elitcasino Elitcasino Giriş Elitcasino Elitcasino Giriş Elitcasino Elitcasino Giriş Elitcasino Elitcasino Giriş Elitcasino Elitcasino Giriş Elitcasino Elitcasino Giriş Elitcasino Elitcasino Giriş perabet perabet giriş perabet perabet giriş perabet perabet giriş holiganbet holiganbet giriş hooliganbet holiganbet giriş matbet matbet giriş matbet matbet girişler padişahbet giriş grandpashabet casibom casibom casibom holiganbet grandpashabet casibom casibom grandpashabet casibom casibom grandpashabet grandpashabet betgar betgar betgar Kavbet Kavbet Giriş Kavbet Kavbet Giriş Kavbet Kavbet Giriş Kavbet Kavbet Giriş Kavbet Kavbet Giriş Kavbet Kavbet Giriş grandpashabet grandpashabet grandpashabet Marsbahis Marsbahis Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Marsbahis Marsbahis Marsbahis Giriş Marsbahis Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Dumanbet Dumanbet Giriş Dumanbet Dumanbet Giriş Dumanbet Dumanbet Giriş Dumanbet Dumanbet Giriş Dumanbet Dumanbet Giriş Dumanbet Dumanbet Dumanbet Giriş Dumanbet Giriş Dumanbet Dumanbet Giriş Dumanbet Dumanbet Giriş Dumanbet Dumanbet Giriş Betgaranti Betgaranti Giriş Betgaranti Betgaranti Giriş Betgaranti Betgaranti Giriş Betgaranti Betgaranti Giriş Betgaranti Betgaranti Giriş Betgaranti Betgaranti Giriş Baywin Baywin Giriş Baywin Baywin Giriş Baywin Baywin Giriş Baywin Baywin Giriş Baywin Baywin Giriş Baywin Baywin Giriş Baywin Baywin Giriş Baywin Baywin Giriş Fixbet Fixbet Giriş Fixbet Fixbet Giriş Baywin Baywin Giriş Baywin Baywin Giriş Fixbet Fixbet Giriş Fixbet Fixbet Fixbet Giriş Fixbet Fixbet Giriş Fixbet Giriş Fixbet Fixbet Giriş Fixbet Fixbet Giriş Paşacasino Paşacasino Giriş Paşacasino Paşacasino Giriş Paşacasino Paşacasino Giriş Paşacasino Paşacasino Giriş Tümbet Tümbet Giriş Tümbet Tümbet Giriş Tümbet Tümbet Giriş Tümbet Tümbet Giriş Tümbet Tümbet Giriş Tümbet Tümbet Giriş grandpashabet grandpashabet grandpashabet grandpashabet grandpashabet grandpashabet Bahsegel Bahsegel Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş bahsegel casibom Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Giriş