Hollóháza: A hősöket tisztelni, becsülni kell

hollohaza 02

Nem gyászolni kell őket, hanem emlékezni rájuk!

2025. évben a Doni emléktúra kapcsán megjelent poszthoz kötődően érkezett felénk egy megkeresés. A Hollóházán 1944-ben ismeretlenként meghalt, ám szinte családtagként eltemetett katona azonosításában, hozzátartozóinak megtalálásában kértek segítséget. A kérés a legjobb időben érkezett, mert a doni túra szervezői azonnal elindították a folyamatot. 2025-ben sor került a katona exumálására és Budapestre került a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézetébe, ahol megkezdődtek a vizsgálatok.

Még abban az évben kutató feltárást végeztek az Intézet munkatársai a II. világháborúban elesett, itt ismeretlenül eltemetett katonák sírjánál.

hollohaza 03
Az elmúlt hét folyamán hat katona exumálására és további vizsgálatok, esetleges azonosítás miatti elszállítására került sor. A helyszínen egy honvédet sikerült azonosítani.

Előreláthatóan 2027-ben településünkön történik meg a katonák újratemetése. Végleges nyughelyük egyben a II. világháborúban elhunyt helyi kötődésű, illetve itt eltemetett katonák emlékműve lesz.

Tisztelet a Hősöknek!

Forrás: Hollóháza Község Önkormányzata Facebook

Cookie-kat használunk

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk a legjobb felhasználói élmény nyújtása érdekében. Ön maga döntheti el, hogy engedélyezi-e használatukat vagy sem. Ha szeretne többet megtudni adatvédelmi szabályainkról és a sütik használatáról, kattintson a 'Több információ' feliratra.

hacklink satın al mumu模拟器 向日葵 giftcardmall/mygift balance giftcardmall www.giftcardmall.com mygift jojobet jojobet giriş holiganbet holiganbet giriş Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet iptv satın al bursa escort bayan bursa escort Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet tümbet bahsegel deneme bonusu veren siteler fixbet fixbet giriş fixbet güncel bahsegel bahsegel giriş bahsegel güncel giriş bahsegel betsmove betsmove giriş Casibom Casibom Casibom kavbet kavbet giriş holiganbet holiganbet giriş jojobet jojobet giriş betcio betcio giriş jojobet jojobet giriş jojobet jojobet giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş ikimisli ikimisli giriş ikimisli ikimisli giriş Casibom Casibom Marsbahis jojobet jojobet giriş jojobet Jojobet Jojobet Jojobet Jojobet bahsegel Casibom casibom jojobet jojobet grandpashabet antalya escort antalya bayan escort antalya escort bayan escort antalya grandpashabet giriş casibom betcio holiganbet cratosroyalbet bets10 tipobet holiganbet jojobet güncel giriş marsbahis giriş marsbahis giriş