Hollóháza: A hősöket tisztelni, becsülni kell

hollohaza 02

Nem gyászolni kell őket, hanem emlékezni rájuk!

2025. évben a Doni emléktúra kapcsán megjelent poszthoz kötődően érkezett felénk egy megkeresés. A Hollóházán 1944-ben ismeretlenként meghalt, ám szinte családtagként eltemetett katona azonosításában, hozzátartozóinak megtalálásában kértek segítséget. A kérés a legjobb időben érkezett, mert a doni túra szervezői azonnal elindították a folyamatot. 2025-ben sor került a katona exumálására és Budapestre került a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézetébe, ahol megkezdődtek a vizsgálatok.

Még abban az évben kutató feltárást végeztek az Intézet munkatársai a II. világháborúban elesett, itt ismeretlenül eltemetett katonák sírjánál.

hollohaza 03
Az elmúlt hét folyamán hat katona exumálására és további vizsgálatok, esetleges azonosítás miatti elszállítására került sor. A helyszínen egy honvédet sikerült azonosítani.

Előreláthatóan 2027-ben településünkön történik meg a katonák újratemetése. Végleges nyughelyük egyben a II. világháborúban elhunyt helyi kötődésű, illetve itt eltemetett katonák emlékműve lesz.

Tisztelet a Hősöknek!

Forrás: Hollóháza Község Önkormányzata Facebook

Cookie-kat használunk

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk a legjobb felhasználói élmény nyújtása érdekében. Ön maga döntheti el, hogy engedélyezi-e használatukat vagy sem. Ha szeretne többet megtudni adatvédelmi szabályainkról és a sütik használatáról, kattintson a 'Több információ' feliratra.

hacklink satın al mumu模拟器 比特浏览器下载 向日葵 giftcardmall/mygift balance giftcardmall www.giftcardmall.com mygift jojobet jojobet giriş holiganbet holiganbet giriş Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Deneme Bonusu Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler Marsbahis Grandpashabet Marsbahis Marsbahis Giriş Grandpashabet Grandpashabet Giriş Deneme Bonusu Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler Jojobet Jojobet Jojobet Giriş Jojobet Jojobet Giriş Casibom Casibom Casibom Giriş Marsbahis Marsbahis Marsbahis Giriş Grandpashabet Grandpashabet Grandpashabet Giriş Grandpashabet Grandpashabet Giriş Casibom Casibom Casibom Giriş Marsbahis Marsbahis Marsbahis Giriş Deneme Bonusu Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler Jojobet Jojobet Jojobet Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Grandpashabet Grandpashabet Grandpashabet Giriş Jojobet Jojobet Jojobet Giriş Marsbahis Marsbahis Marsbahis Giriş Deneme Bonusu Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler Casibom Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Grandpashabet Grandpashabet Grandpashabet Giriş Deneme Bonusu Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler Casibom Casibom Casibom Giriş Jojobet Jojobet Jojobet Giriş Marsbahis Marsbahis Marsbahis Giriş Jojobet Jojobet Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş bahsegel Marsbahis Marsbahis Marsbahis Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet pusulabet iptv satın al bursa escort bursa escort Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet tümbet bahsegel deneme bonusu veren siteler fixbet fixbet giriş fixbet güncel bahsegel bahsegel giriş bahsegel güncel giriş bets10 bahsegel 1win bets10 holiganbet superbetin betsmove betsmove giriş Casibom Casibom Casibom kavbet kavbet giriş holiganbet holiganbet giriş jojobet jojobet giriş betcio betcio giriş grandpashabet jojobet jojobet giriş jojobet jojobet giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş ikimisli ikimisli giriş ikimisli ikimisli giriş pusulabet superbetin vdcasino holiganbet sekabet Casibom Casibom Marsbahis vdcasino giriş