Szerencs: A magyar hősökre emlékeztek Szerencsen és Ondon

szerencsi megemlekezes

Szerencs Város Önkormányzata és a Szerencsi Művelődési Központ és Könyvtár közös szervezésében tisztelegtek a hazáért életüket áldozó katonák és civilek előtt május 29-én a helyi első és második világháborús emlékműveknél. A megemlékezés keretében a Bocskai István Katolikus Gimnázium, Technikum, Általános Iskola és Óvoda diákjai adtak műsort. Az esemény folytatásaként a történelmi egyházak képviselői mondtak imát és osztották meg gondolataikat a jelenlévőkkel.

Balázs Pál református lelkipásztor gondolataiban az emlékezés és a jövőbe tekintés fontosságára tért ki. Kiemelte, hogy az elődök kitartásából tanulva érdemes meghatározni a jelen mindennapi feladatait. A lelkipásztor bibliai igékre hivatkozva arról beszélt, hogy az embereknek ma is meg kell találniuk a maguk lelki fegyverzetét a mindennapi helytálláshoz, cselekedeteiket pedig a szeretetnek kell vezérelnie.

Marosi Balázs plébániai kormányzó arra hívta fel a figyelmet, hogy a hősök nem alapból úgy születnek, hanem tetteik által válnak azzá. Szemléltetésként a cserkészek értékrendjét említette, amely szerint az Isten, a haza és az embertársak szeretete, valamint az elesettek támogatása és a gyengébbek védelme alapozza meg az igazi helytállást. Hozzátette, hogy a történelmi példaképek esetében is ez a hármas egység volt megfigyelhető, amely hiányában nem beszélhetünk hősiességről.

Az ökumenikus imádságokat követően az esemény koszorúzással zárult a szerencsi emlékműveknél. A tiszteletadás és a megemlékezés programja ezt követően az ondi ravatalozónál is megismétlődött.

Forrás: Facebook - Szerencsi Hírek

hacklink satın al vdcasino vdcasino GiftCardmall roketbet setrabet betcio restbet betpas giftcardmall balance www.giftcardmall.com mygift giftcardmall/mygift balance betcio pokerklas betpas mumu模拟器 betplay 雷电模拟器 向日葵 maksibet marsbahis holiganbet güncel holiganbet holiganbet güncel giriş holiganbet giriş imajbet imajbet imajbet giriş marsbahis mygift.giftcardmall.com buca escort izmir buca escort padişahbet giriş casibom grandpashabet grandpashabet Dumanbet Giriş matbet matbet giriş matbet matbet giriş matbet matbet giriş matbet güncel giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş jojo giriş jojo jojo güncel giriş jojo jojo giriş jojo güncel giriş grandpashabet casibom x sekabet jojobet holiganbet casibom pusulabet casibom casibom cratosroyalbet Grandpashabet Grandpashabet Giriş Grandpashabet Grandpashabet Giriş Casibom Casibom Casibom Giriş Casibom Giriş Casibom Casibom Casibom Giriş Casibom Giriş Grandpashabet Grandpashabet Giriş Grandpashabet Grandpashabet Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Grandpashabet Grandpashabet Giriş Grandpashabet Grandpashabet Giriş