Tolcsva | Dessewffy-kastély

dessewffy kastely tolcsva 01

Cím: 3934 Tolcsva, Szent Imre út 4. (térkép)
Telefonszám: +36 47 584 032
Email cím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Honlap: herbakastely.hu
Facebook oldal: facebook.com/HerbaKastely

A múlt A reneszánsz alapokra épült kiskastély Tolcsva egyik legnevezetesebb épülete. Eredetileg a Bónisok építhették 1659-ben, de az 1700-as évek elejétől 1898-ig a Szirmay család birtokában volt. Legutóbbi, az 1910-es évekre tehető felújítása, bővítése, már a Dessewffy-ek nevéhez fűződik és sajnos, a barokk homlokzat megsemmisülését eredményezte. Az alsó szinten még szinte érintetlen a reneszánsz boltozati rend a főtömegben és az elötte húzódó (befalazott) árkádsornál. Az emeleten viszont a barokk már (egy helyiség kivételével) mindenhol felszámolta a reneszánsz boltozatokat. Több faragott kő ajtókeret maradt meg az első periódusból, de semelyik sem az eredeti helyén.

Ma Helia-D Herba-Kastély Gyógynövény és Szépségközpont. Emellett a kastély történetéről is elhelyeztek egy kiállítást. A korabarokk kis udvarház 1659-ben épült, amit az egyik belső ajtószemöldökön látható évszám tanúsít. Bővítették és átalakították a 19-20. században. Ez a kúria az 1671. április 30-án kivégzett Bónis Ferencé, majd özvegye harmadik férjéé, Semsey Györgyé lehetett a 17. század utolsó évtizedeiben. Az 1710-es években a Szirmay családé lett, s tőlük vették át a 19. század elején a Dessewffyek. A kastélyt nagyméretű kert veszi körül. Az épületben a Borsodi Erdő és Fagazdaság Hegyaljai Erdészeti Igazgatósága működött a 90-es években.

Nyitvatartás

kedd 10:00 - 17:00
szerda 10:00 - 17:00
csütörtök 10:00 - 17:00
péntek 10:00 - 17:00
szombat 10:00 - 17:00
vasárnap 10:00 - 17:00

Cookie-kat használunk

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk a legjobb felhasználói élmény nyújtása érdekében. Ön maga döntheti el, hogy engedélyezi-e használatukat vagy sem. Ha szeretne többet megtudni adatvédelmi szabályainkról és a sütik használatáról, kattintson a 'Több információ' feliratra.

hacklink satın al vdcasino vdcasino GiftCardmall roketbet setrabet betcio restbet betpas giftcardmall balance www.giftcardmall.com mygift giftcardmall/mygift balance betcio pokerklas betpas mumu模拟器 betplay 雷电模拟器 向日葵 maksibet marsbahis holiganbet güncel holiganbet holiganbet güncel giriş holiganbet giriş imajbet imajbet imajbet giriş marsbahis mygift.giftcardmall.com buca escort izmir buca escort padişahbet giriş casibom grandpashabet grandpashabet Dumanbet Giriş matbet matbet giriş matbet matbet giriş matbet matbet giriş matbet güncel giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş jojo giriş jojo jojo güncel giriş jojo jojo giriş jojo güncel giriş grandpashabet x sekabet jojobet holiganbet casibom pusulabet casibom casibom grandpashabet Grandpashabet Grandpashabet Giriş Grandpashabet Grandpashabet Giriş Casibom Casibom Casibom Giriş Casibom Giriş Casibom Casibom Casibom Giriş Casibom Giriş Grandpashabet Grandpashabet Giriş Grandpashabet Grandpashabet Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Grandpashabet Grandpashabet Giriş Grandpashabet Grandpashabet Giriş Casibom Casibom Casibom Giriş Casibom Giriş Casibom Casibom Casibom Giriş Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş