Kulturális turizmus

kulturalis turizmus

Elfogadván azon megállapításokat, hogy Sátoraljaújhely a régió gazdasági-kereskedelmi központja, Szerencs a Hegyalja kapuja, Tokaj pedig a borok városa, úgy Zemplén kulturális-oktatási központjaként Sárospatakot jelölhetjük meg. Hajdani főúri pártfogók mai utódaiként korszerű mecenaturával sikerült határokon túlnyúló hírű és jelentőségű, térségi kisugárzású kulturális rendezvényeket létrehozni és megerősíteni. Zemplén természeti és emberalkotta adottságai mellett ezek az új vonzerők hozzájárulnak a színesebb, tartalmasabb időtöltéshez, rekreációhoz.

Zemplén a kulturális attrakciók terén is bővelkedik kínálattal. A megye éves programfüzetében a régióból félszáznál több kulturális, folklór és zenei program szerepel, melyek közül néhány visszatérő rangos rendezvényre hívjuk fel a figyelmet:

A magyar művelődéstörténet kiemelkedő jelentőségű településén, Sárospatakon Nyáresték a Várnegyedben címmel június elejétől augusztus végéig hétről-hétre kulturális (zenei és folklór) programokat kínálnak a város, a régió lakossága és az idelátogató turisták számára. Önálló rendezvénysorozat a Zempléni Művészeti Napok, melynek fő irányvonala a komolyzene. Megemlítjük még a Szent Erzsébet Napok, a Zempléni Családi Napok, Sárospataki Bornapok és a Sárospataki Dixieland és Blues Fesztivál rendezvényeket melyek külön-külön is jelentős eseményei a régiónak.

Sátoraljaújhely augusztusban cigánytánc-, majd gyermektánc fesztiválnak ad otthont, melyek keretében hazai és külföldi folklór együttesek mérik össze tudásukat, s varázsolnak fesztiválhangulatot a városba. Szeptemberben a többi tokaj-hegyaljai településhez hasonlóan itt is szüreti napokat rendeznek.

A borvidék központjában, Tokajban Tokaji Tavaszi Napokkal indul a turistaszezon. Pünkösdkor Bortúra-Nyitott Pincék Napja van, majd augusztus elején Tokaji borfesztivál, szeptember végén pedig Tokaj-hegyaljai Gazdasági Napok kerülnek megrendezésre.
Szerencsen Pünkösdkor rendezik meg a hagyományos Hegyaljai Gazdanapokat. Június végén zajlik a "Várva vár a Vár" rendezvénysorozat.

A már előzőekben említett Zempléni Művészeti Napok rendezvényeinek a zempléni városok mellett a régió kisebb települései is helyet adnak, mint Füzérradvány, Golop, Karcsa, Kőkapu, Tállya, Tolcsva.

Részletes műsorfüzetek, programok a térségi tourinform irodákban.

hacklink satın al holiganbet jojobet jojobet matbet jojobet giriş jojobet güncel giriş matbet matbet giriş imajbet imajbet giriş coinbar coinbar giriş klasbahis klasbahis giriş coinbar coinbar giriş restbet giriş restbet egebet güncel giriş egebet coinbar giriş coinbar klasbahis güncel giriş klasbahis klasbahis giriş klasbahis restbet restbet giriş superbetin superbetin giriş perabet perabet giriş grandpashabet grandpashabet giriş grandpashabet güncel giriş grandpashabet grandpashabet giriş grandpashabet giriş güncel marsbahis marsbahis giriş perabet perabet giriş meritking meritking giriş meritking meritking giriş matbet matbet giriş superbetin superbetin giriş kingroyal kingroyal giriş kralbet kralbet giriş jasminbet jasminbet giriş madridbet madridbet giriş marsbahis marsbahis giriş jojobet jojobet giriş casibom casibom giriş kingroyal kingroyal giriş perabet perabet giriş casibom casibom giriş jojobet jojobet giriş grandpashabet grandpashabet giriş marsbahis marsbahis giriş holiganbet holiganbet giriş elexbet elexbet giriş deneme bonusu veren siteler jojobet jojobet casinoroyal grandpashabet bahiscasino holiganbet radissonbet betgit holiganbet jojobet casinomilyon grandpashabet amgbahis tambet Sonbahis Sonbahis giriş Hiltonbet Hiltonbet giriş meritking meritking giriş meritking meritking giriş holiganbet pusulabet matbet marsbahis casibom alobet alobet giriş atlasbet atlasbet giriş