Elfelejtődött?! II. Rákóczi Ferenc egészen fiatalon döntött temetkezési helyéről

A Szentháromság tiszteletére alapítandó kolostor gondolata II. Rákóczi Ferenc itáliai útja után, már Bécsbe visszatérve fogalmazódott meg. Az általa annyira tisztelt rend főnökével itt tárgyalt és két pátert kapott a sárospataki várkápolna gondozására: P. Josephet a bécsi házfőnököt és a cseh bisztricai származású P. Adalbertet, aki Rákóczinak Neuhausban tanulótársa volt. A szerzetesek 1693. március 30-án indultak útnak Bécsből és fehérvasárnap után való hétfőn érkeztek Sárospatakra, hogy megismerjék a felajánlott ingatlanokat és egyéb feltételeket.

A vár melletti kolostoruk volt az első, ahol hazánkban megtelepedtek a trinitáriusok. A rend részére kiállított, 17 pontba foglalt alapító levelet jó fél év múltán 1694. január 1-én II. Rákóczi Ferenc és nővére, Julianna Borbála állították ki. Ebben a rendre ruházták a kolostor és a templom kiépítése céljából azt a kőépületet, amelyet Lorántffy Zsuzsanna építtetett. Az építkezés költségeit a két testvér azonos arányban megosztva magára vállalta.

felejtos

A szerzetesek megfelelő eltartásáról is a Rákóczi testvérek gondoskodnak alapítványuk szerint. Megállapodtak abban is, hogy II. Rákóczi Ferenc és utódai első és főpatrónusok, Julianna Borbála és utódai a kolostor örökös patrónusai.
A templom főkapujára és fejedelem magánkápolnájában csak a Rákóczi- és az Aspremont családok címerei kerülhetnek. A főoltár evangéliumi oldalán szék jár nekik s mind az a megtiszteltetés, kiváltság és szertartás, amik a patrónusokat megilleti. Magánkarzatot is kikötöttek maguk számára.

A Rákóczi-család temetkezése a nagyobbik kápolnában lesz, ide mást az ő engedélyük nélkül nem szabad temetni. A templom egyéb részeiben joguk van a szerzeteseknek másoknak sírhelyet adni. A vasárnapi konventmisét a patrónus család élő és elholt tagjaiért kell felajánlani.
1735-ben a törökországi Rodostóban halt meg II. Rákóczi Ferenc, Isztambulban temették el. Hamvait 1906-ban hozták haza. Lehetséges temetési helyeként Kassa és Munkács mellett felmerült Sárospatak is. Az 1694-es, a trinitáriusokat Sárospatakra telepítő alapítólevélben leírt szándék azonban nem merült fel II. Rákóczi Ferenc végső nyughelyének kiválasztásakor. Kassán a Szent Erzsébet székesegyházban temették el.
Az épület – melyben II. Rákóczi Ferenc családja temetkezési helyét megnevezte 1694-ben – ma is áll, az MNM Rákóczi Múzeuma része. A borostyánnál részben befutott egykori kolostor külső megjelenése emlékeztet 400 esztendős múltjára. A méltóságteljes külső azonban titkokat is őriz, aminek feltárása nem kevés feladatot ad a mai utódoknak.

A sorozat folytatódik. Legközelebb II. Rákóczi Ferenc Sárospatakon eltemetett fiáról olvashatnak.

Dr. Tamás Edit beszámolója

Forrás: sarospatak.hu

hacklink satın al vdcasino vdcasino GiftCardmall roketbet setrabet betcio restbet betpas giftcardmall balance www.giftcardmall.com mygift giftcardmall/mygift balance betcio pokerklas betpas mumu模拟器 betplay 雷电模拟器 向日葵 maksibet holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş imajbet imajbet giriş imajbet imajbet giriş jasminbet jasminbet giriş jojobet jojobet giriş jojobet jojobet giriş lunabet lunabet giriş lunabet lunabet giriş marsbahis meritking meritking giriş meritking meritking giriş meritking meritking giriş perabet perabet giriş perabet perabet giriş perabet perabet giriş perabet perabet giriş perabet perabet giriş nakitbahis nakitbahis giriş jojobet jojobet buca escort izmir escort buca escort izmir escort izmir escort buca escort buca escort izmir buca escort holiganbet holiganbet holiganbet giriş holiganbet giriş imajbet imajbet imajbet giriş marsbahis holiganbet holiganbet giriş padişahbet padişahbet giriş mygift.giftcardmall.com betcio betcio giriş artemisbet artemisbet giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Casibom Giriş Casibom Giriş Casibom Casibom Casibom Giriş Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş milanobet buca escort izmir buca escort Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Giriş Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Giriş Egebet Egebet Giriş Egebet Egebet Giriş Egebet Egebet Egebet Giriş Egebet Egebet Giriş Egebet Egebet Giriş Egebet Egebet Giriş Egebet Egebet Giriş Egebet Giriş Egebet Egebet Giriş Egebet Egebet Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Jojobet Jojobet Jojobet Giriş Jojobet Giriş Jojobet Jojobet Jojobet Giriş Jojobet Giriş Jojobet Jojobet Giriş Jojobet Jojobet Giriş Jojobet Jojobet Giriş Jojobet Jojobet Giriş Salvobet Salvobet Giriş Salvobet Salvobet Giriş Jojobet Jojobet Giriş Jojobet Jojobet Giriş Jojobet Jojobet Jojobet Giriş Jojobet Giriş Jojobet Jojobet Jojobet Giriş Jojobet Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş holiganbet holiganbet giriş lunabet lunabet giriş nakitbahis nakitbahis giriş pashagaming pashagaming giriş romabet romabet giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş milanobet milanobet milanobet Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Perabet Perabet Giriş Perabet Perabet Giriş Perabet Perabet Giriş Perabet Perabet Giriş Betturkey Betturkey Betturkey Giriş Betturkey Giriş Betturkey Betturkey Giriş Betturkey Betturkey Giriş Kıbrıs escort Kıbrıs Escort Bayan Kıbrıs güvenilir escort Girne escort bayan Lefkoşa escort bayan jojobet jojobet giriş jojobet jojobet giriş jojobet jojobet giriş jojobet jojobet giriş Salvobet Salvobet Giriş Salvobet Salvobet Giriş Salvobet Salvobet Salvobet Giriş Salvobet Giriş Salvobet Salvobet Giriş Salvobet Salvobet Giriş jojobet jojobet giriş jojobet jojobet giriş jojobet jojobet jojobet giriş jojobet giriş Salvobet Salvobet Giriş Salvobet Salvobet Giriş Grandpashabet Grandpashabet Giriş Grandpashabet Grandpashabet Giriş Grandpashabet Grandpashabet Giriş Grandpashabet Grandpashabet Giriş Tipobet Tipobet Giriş Tipobet Tipobet Giriş Tipobet Tipobet Giriş Tipobet Tipobet Giriş cratosroyalbet cratosroyalbet cratosroyalbet Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Giriş cratosroyalbet cratosroyalbet cratosroyalbet alobet alobet giriş alobet alobet giriş betcio betcio giriş betcio betcio giriş pashagaming pashagaming giriş jasminbet jasminbet giriş kingroyal giriş matbet matbet giriş betsmove betsmove giriş pashagaming pashagaming giriş matbet matbet giriş Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Giriş Egebet Egebet Giriş Egebet Egebet Giriş Egebet Egebet Giriş Egebet Egebet Giriş Egebet Egebet Giriş Egebet Egebet Giriş Hızlıcasino Hızlıcasino Giriş Hızlıcasino Hızlıcasino Giriş Hizlicasino Hizlicasino Giriş Hizlicasino Hizlicasino Giriş Hızlıcasino Hızlıcasino Giriş Hızlıcasino Hızlıcasino Giriş Elitcasino Elitcasino Giriş Elitcasino Elitcasino Giriş Hızlıcasino Hızlıcasino Giriş Hızlıcasino Hızlıcasino Giriş Elitcasino Elitcasino Giriş Elitcasino Elitcasino Giriş Elitcasino Elitcasino Giriş Elitcasino Elitcasino Giriş Elitcasino Elitcasino Giriş Elitcasino Elitcasino Giriş Elitcasino Elitcasino Giriş Elitcasino Elitcasino Giriş perabet perabet giriş perabet perabet giriş perabet perabet giriş holiganbet holiganbet giriş hooliganbet holiganbet giriş matbet matbet giriş matbet matbet girişler padişahbet giriş grandpashabet casibom casibom casibom holiganbet grandpashabet casibom casibom grandpashabet casibom casibom grandpashabet grandpashabet betgar betgar betgar Kavbet Kavbet Giriş Kavbet Kavbet Giriş Kavbet Kavbet Giriş Kavbet Kavbet Giriş Kavbet Kavbet Giriş Kavbet Kavbet Giriş